A bevándorlás és a terror ellen tüntettünk

SAMSUNG CAMERA PICTURES

Fővárosi tagszervezetünk a Jobbik demonstrációján vett részt tegnap este, melynek célja a párizsi terrortámadás áldozatairól való megemlékezés volt, de természetesen tiltakozás is a bevándorlás és a kvótarendszer ellen.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

A demonstráción, melyre Budán került sor, az Európai Bizottság budapesti képviselete előtt, néhány száz ember jelent meg. Felszólalt a Jobbik szóvivője Mirkóczky Ádám, a párt alelnöke Z. Kárpát Dániel, és a párt elnöke Vona Gábor is. Mindhárom politikus beszéde egy irányba mutatott, mely szerint Európának nemet kell mondania az illegális bevándorlók áradatára, ha nem akarja, hogy állandósuljanak a párizsihoz hasonló támadások.

Mozgalmunk is ezen az állásponton van, ahogy azt már több alkalommal kifejtettük mind cikkek, mind demonstrációk formájában(3000 ember jelent meg a HVIM tüntetésén), sőt olyan tekintetben a tevőlegesség mezejére is léptünk, hogy nem egy alkalommal déli határainkon segítettük a hatóságok munkáját, amiben csak tudtuk (Vármegyések a déli gúnyhatárnál, Képekben az igazság a horvát határról, Embercsempészekre és liberálisokra vadásztunk).

Mozgalmunk álláspontja a bevándorlás háttere kapcsán számos megjelent cikkünkből ismert. Ilyen például Lipták Tamás, budapesti tagszervezetőnk írása, mely az “Európa mennyire európai?” címet viseli, de lényeges kérdéseket boncolgat Incze Béla, szervezetünk alelnöke “Mit is akar megóvni Európa?” című írásában. Mozgalmunk társvezetője Barcsa-Turner Gábor pedig “A terrorizmus gyökere a világ rendjének felforgatása” címmel írta meg gondolatait a témában.

A HVIM az elsők közt kongatta meg a vészharangot az illegális bevándorlás problémaköre kapcsán, nagyon örülünk, hogy egyre több hazafias szervezet érzi szükségét annak, hogy hangot adjon egyetértésének. Ahogy tegnap este, úgy a jövőben is ott leszünk az ilyen demonstrációkon, hiszen a Jobbik kijelentése kulcsfontosságú egy ilyen horderejű téma kapcsán: A bevándorlás problémája nem pártkérdés, hanem nemzeti ügy.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

-Fővárosi HVIM –

(2015.11.19.)